Médiatréning

A médiatréning jellemzően több napos képzés, melynek során gyakorló televíziós és rádiós szakemberekkel együttműködve készítjük fel a vállalat vezetőit és szóvivőit arra, hogyan nyilatkozzanak hatékonyan és sikeresen.

A képzés a választott konstrukciótól függően 2 – 5 napot vesz igénybe, melynek során egy résztvevő 2 vagy három napnyi gyakorlatot szerez. A médiatréning során egyaránt hangsúlyt kap a televíziós interjúk gyakorlása, a rádiós helyzetek, valamint az írásbeli nyilatkozatok gyakorlása.

A tréninget gyakorló szakemberek tartják, híradó szerkesztőkkel és rádiós műsorvezetőkkel dolgozunk együtt.

Célcsoport

  • A tréning célcsoportja: azon szakemberek - döntéshozók, vállalatvezetők, szóvivők -, akiknek feladatai közé tartozik, hogy nyilatkozatokat adjanak.
  • A tréning ideális létszáma: 2-10 fő
  • A tréning időtartama: 2-3 nap
A tréning során számos valós példán keresztül kaptunk naprakész ismereteket a sajtókommunikáció trendjeiről. Emellett sok hasznos tanáccsal és ötlettel gazdagodtunk, amelyek jól alkalmazhatóak a gyakorlatban a nyilatkozataink, közleményeink és a büdzsénk tervezése során.

Haraszti Katalin – DHL Hungary

A tréning javasolt alaptematikája:

I. Televíziós megjelenések gyakorlása

  • Megérkezés és váratlan interjú
  • Interjú a saját munkakörrel kapcsolatban
  • Interjú sajtóközlemény alapján
  • Üzenettovábbítás
  • 3 perces szakmai interjú egy megadott témakörben
  • Stúdióbeszélgetés imitálása

II. Rádiós nyilatkozatok gyakorlása

  • Interjú sajtóközlemény alapján
  • 3 perces szakmai interjú egy megadott témakörben
  • Stúdióbeszélgetés imitálása

III. További gyakorlatok

  • Riporter irányítása
  • Válaszadás hallgatói kérdésekre

IV. Elméleti anyag

  • rádiós interjúk szabályai
  • Rádióműsorok és híradók szerkesztésének bemutatása
  • Szerzői jogok kérdésének tisztázása
  • Szakcikkek írása és szakértővé válás
  • Fordított piramis alapú cikkek készítése