pr ügynökség Archívum - PR Ügynökség? >> PS:PRovocative!
2012-02-13

Kevés stresszesebb hivatás van a PR-nál

Ismét egy lista, ahol viszonylag előkelő helyen tanyáznak a PR-osok. Egy korábbi posztunkban már fény derült arra, hogy a szakma képviselői a világ legnagyobb kávéfogyasztói közé tartoznak, most bizony az is igazolást nyert, hogy izgalmas dolgokat csinálunk, és sokat is stresszelünk rajtuk, derül ki egy amerikai felmérésből. A munkahelyi stresszt persze nem szokás a pozitívumok közé felsorolni, de ez is […]
2012-01-17

Új ügyfelünk, a PANDORA

A dán nemzetközi ékszermárka egy meghívásos tenderen választotta ki ügynökségünket a magyarországi PR-feladatainak ellátására. A PANDORA a világ harmadik legnagyobb ékszermárkája, mely több mint 65 országban van jelen és közel 5 000 személyt foglalkoztat. Értékesítési helyeinek száma csaknem 10 000, ebből több mint 550 márkaboltként működik. Leginkább a kreatív, személyre szabható karkötőiről ismert, amely gyorsan meghozta a számára a nemzetközi […]
2011-11-16

Mit tud egy frissen végzett kommunikáció szakos?

Vagyis inkább mit nem tud? Amióta elvégeztem a fősulit, és bekerültem a PS:PRovocative csapatába, egyre inkább azt veszem észre, hogy mindennap találkozom egy kihívással, amire jó lett volna, ha felkészít a főiskola. De nem tette. Persze az első munkahely bizonyára mindenki számára maradandó élményt nyújt – pont az olyan feladatok miatt, amelyek elsőre lehetetlen küldetésnek tűnnek. Azt mégsem gondoltam volna, […]
2011-11-15

Új megbízások PR-ügynökségünk számára

Mostanában igencsak örültek ügynökségünk női munkatársai. A sok vírusirtó, ügyviteli szoftver, élő broadcasting és egyéb férfias témák után az elmúlt hónapban hemzsegtünk a ránctalanító krémekben, ajakápolókban és szépségápolási tippekben. A Gerovital Plant kozmetikumokat gyártó Farmec bennünket bízott meg a teljes termékcsalád magyarországi bevezetésének kommunikációjával. Weboldalt és Facebook oldalt építettünk, sajtóközleményt adtunk ki, termékmintákat küldtünk bloggereknek, és még hihetetlen sok feladat […]
2011-09-30

Munkakörök koffein igény szerint csoportosítva

Végre megnyugtató választ találtunk a nem múló koffein éhségünkre, ugyanis kiderült, hogy ez hozzátartozik a munkakörünkhöz, a PR ügynökségek dolgozói a világ legnagyobb kávéfogyasztói közé tartoznak. Íme a top 10-es lista a leg(koffein)igényesebb munkakörökről, amik nem lennének ugyanazok kedvenc ébresztőszerünk nélkül:  1. Tudósok 2. Marketing/PR szakértők 3. Oktatási irodai dolgozók 4. Szerkesztők/ Írók 5. Egészségügyi irodai dolgozók 6. Orvosok 7. […]
Munkakörök koffein igény szerint csoportosítva
A weboldalon sütiket (cookie) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával elfogadja, hogy sütiket használjunk.