Miért jók az Instagram-sztorik?
2018-07-13
Az Operaház fantomnője
2019-05-02Kérem vissza a gombokat!
Az érintőképernyős műszaki eszközök a mindennapjaink részét képezik, és úgy tűnik, hogy a megoldás hosszú távon is velünk marad. Problémát jelent azonban, hogy az érintőképernyő a minőség szinonimájává vált, mert így olyan eszközökbe is bekerül, ahol egyébként semmi keresnivalója nem lenne.
Általánosságban szeretjük az érintőképernyős megoldásokat, a mai gyerekek számára pedig már teljesen természetes, ha egy tárgy reagál a képernyőjének megérintésére. Bár az érintőképernyő technológiai alapjai az 1960-as évekbe nyúlnak vissza, és a megoldás a PDA (Personal Digital Assistent) zsebszámítógépekkel már a ‘90-es években velünk volt, az érintőképernyő mégis az első iPhone megjelenésével, 2007-ben vált a magas minőséget jelző alkatrésszé. Nyugodtan kijelenthetjük: Steve Jobs forradalmat indított el, amely most, több mint tíz évvel később is meghatározza a designtrendeket.
Pedig nem mindig kellene
Az érintőképernyő a formatervezők és a marketingesek álma. A formatervezők szeretik, mert lehetővé teszi a trendi, minimalista design megvalósítását, és sok minden mással nem kell foglalkozni. A marketingesek dörzsölhetik a kezeiket, hiszen azáltal, hogy a termékbe csak egy előre legyártott érintőpanel kerül, csökkenthetőek a gyártási költségek, az érintőképernyőnek köszönhetően pedig a vásárló magasabb minőséget érzékel, amivel feltornázható az eladási ár.
Az érintőképernyőknek azonban nem lenne mindenhol helye, és ahol nincs, ott bosszúságot is tudnak okozni.
Az én személyes életemben például ezeket:
A fitneszteremben a régi futógépen a sebességet egy nagyméretű kar segítségével lehetett növelni vagy csökkenteni. Ezt a kart könnyű volt futás közben „löködni”, és akkor sem volt probléma belekapaszkodva mérsékelni a tempót, amikor egy félórás vágta után elértem a célt, és sétatempóra akartam lassítani. Most egyes futógépeken kizárólag az érintőképernyőt lehet böködni, amin futás közben egyáltalán nem könnyű eltalálni a megfelelő pontot, és ami az izzadt ujjakra jelentős késleltetéssel reagál.
Az irodai riasztórendszerünk ezalatt minden hideg reggelen izgalmakat okoz az elsőként beérkező munkatársunknak. A hidegben átfagyott, esetleg száraz ujjakat az érintőképernyő rosszul érzékeli, megesik, hogy csak másodszorra, harmadszorra veszi be a kódot.
Az autómban az előző fejegységen egy szép nagy tekerőgomb segítségével tudtam állítani a hangerőt. Ezt könnyű volt vakon megtalálni anélkül, hogy levettem volna a szemem az útról. Az új fejegységen viszont érintőgombok vannak. A minimalista designnak megfelelően formatervezett, pici gombok, amik sejtelmesen világítanak. Így ha szeretném a hangerőt állítani, akkor le kell nyúlnom, és el kell találnom a megfelelő gombot, ami odatekintés nélkül nem mindig sikerül.
Sorolhatnám a példákat, mert szép számmal akadnak még. Ehelyett inkább vonjuk le azt a tanulságot, hogy a kizárólag egyetlen megadott célra használt gombok elérésének nem érintőképernyőn kellene történnie. Különösen nem olyankor, amikor a funkció a biztonsággal kapcsolódik össze, és az elérését instabil körülmények között is lehetővé kell tenni. Ilyen esetekben az érintőképernyő a váltakozó információ megjelenítését szolgálhatja, és a fenti funkciókra vonatkozóan jól kezelhető fizikai gombokkal érdemes körbevenni, amelyek támogatják az izommemória használatát és az odatekintés nélküli vezérlést.
Ilyen helyzet gyakran előfordul az új autókban, ahol a központi konzol lecserélése egyetlen nagy érintőképernyőre komolyan megkérdőjelezi a biztonságos vezérelhetőséget.
A hagyományos gombok ugyanis több módon támogatják a vezérlést. Az első, hogy sötétben vagy gyenge fénybe is ki tudjuk őket tapogatni. Rázkódó környezetben (mozgó autóban, futópadon vagy ellipszisgépen) az ujjunkat meg tudjuk támasztani a gombon, és így a rámutatás és a megnyomás műveletét ketté tudjuk választani. Végül a hagyományos gomb a benyomásakor fizikai visszajelzést is ad (ez utóbbit az érintőképernyők hangjelzéssel vagy rezgéssel tudják helyettesíteni).
Nem érdemes emellett érintőképernyőt használni a fő funkciók elérésére szinte sehol, ahol a felhasználás professzionális, és naponta több tucat vagy több száz alkalommal történik – például egy hivatásos fotósoknak szánt fényképezőgépen.
Más helyzetekben azonban a tervező rákényszerülhet az érintőképernyő használatára. Ilyen lehet például a pénztárgépek tervezése. Ebben az esetben egy állandó képernyőn az aktuális készletnek megfelelően folyamatosan változó információkat kell megjeleníteni, így egy „gomb” jelentése rendszeresen változik.
Kontraszt és hangok
Nem kell tehát mindenhonnan eltüntetni a gombokat, mert azok könnyen kezelhetőek, és sokszor biztonságosabb, pontosabb vezérlést tesznek lehetővé.
Fejleszteni is lehet rajtuk: egy autó fejegységébe kerülhet például besüllyesztett gomb, amely megnyomásra ugrik elő, és onnantól tekerhető. De ugyanide kerülhet csúszka is, amelyet végponttól végpontig elcsúsztatva állíthatjuk a hangerőt a minimális és maximális között.
Ahova pedig érintőképernyő kerül, ott érdemes megfontolni a színkódok használatát, nagy kontrasztos felületek és nagyméretű gombok kialakítását. Programozás kérdése, de egy érintőképernyőn a különböző funkciógombok megnyomását különböző (!) hangjelzések is kísérhetik.
Ahol a biztonságról van szó – legyen az egy gépjármű vagy éppen egy futópad –, ott mozgás vagy működtetés közben az érintőképernyő egyes funkcióit le is lehet tiltani. Az érintéssel történő vezérlést emellett ki lehet egészíteni más vezérlési módokkal. Például hangparanccsal kiválasztom a megfelelő funkciót (hangerő), majd annak beállítását az ujjam csúsztatásával végzem el az érintőképernyőn.
Végül, de nem utolsósorban magát az érintéssel történő vezérlést is lehet fejleszteni, hiszen ma a legtöbb funkció elérése rábökéssel történik. Egy érintőképernyő azonban reagálhat összetett gesztusokra, például a kopogtatás különböző kombinációira. A problémát ezekben az esetekben az jelenti, hogy a megoldásnak széles körben kell elterjednie ahhoz, hogy a használatát az emberek megtanulják.
A technológia
A mai érintőképernyők többsége úgynevezett kapacitív eljárással készül. Egy átlátszó – jellemzően üveg vagy műanyag – felület felett egy elektromos mező jön létre. Ha az ujjunkkal közelítünk ehhez a mezőhöz, akkor töltést vezetünk el, és így zavart okozunk benne, amit a képernyő sarkaiban elhelyezkedő érzékelők bemérnek. Ez a technológia alkalmas az úgynevezett többszörös érintés (multitouch) érzékelésére, így egyszerre több ujjunkat használva például ki tudunk nagyítani egy fotót a mobiltelefonunk képernyőjén. Ez aztán végképp klasszá teszi az érintőképernyőket: nem csak böködni lehet őket, mint a hagyományos gombokat, hanem különböző gesztusokkal összetett módon vezérelhetőek.
A cikk eredetileg a Kreatív oldalán jelent meg.
