Friderikusz szellemsajtósa

Csenterics Ágnes, a férfi, aki külföldön él, és előkészítő meg anyaggyűjtő munkákat végez az egyik legismertebb magyar médiaszemélyiség számára, valamint néha nyilatkozatot ad a nevében, ugyanakkor nem azonos a tavaly elhunyt ugyanilyen nevű rendezővel, ő Friderikusz szellemsajtósa.

Bár még hátravan két hónap az évből, mégis megkockáztatom, ha lenne a kommunikációs szakmának IgNobel-díja, azt idén jó eséllyel Friderikusz kapná a szellemsajtós feltalálásáért. 

A szellemekben az a nagyszerű, hogy ha valaki úgy dönt, akkor lehet hinni a létezésükben. Ebben a tekintetben kicsit olyanok, mint a jeti meg a Loch Ness-i szörny: vagy vannak, vagy nincsenek, de létezésük nem cáfolható és nem is igazolható. 

És ahogy a jetiről is, ha kiderülne, hogy igazából létezik, de satnya, úgy Friderikusz szellemsajtósa is addig izgalmas, amíg nem tudjuk, hogy valójában Kovács Géza töriszakos egyetemista, aki összekattintgatja külföldről a háttéranyagokat. 

Kérdezhetnénk, ha „beolvasta telefonon az anyagot”, akkor az hogyan lett elküldve Friderikusz e-mail-címéről? Kérdezzük? Minek? Üssük még? Így is szomorú. Inkább ezúton felhívnám Friderikusz figyelmét a biztonságos levelezés alapszabályaira, beleértve a kétfaktoros azonosítás használatát. Mert ha a teljes levelezésed egy töriszakos egyetemista kezeli külföldről, az nagyon nem safe.

Zrínyi, Petőfi, Csenterics

A másik oldalról elmesélnék egy személyes történetet. Általános iskolában volt nekem egy barátom, akinek nagyon tetszett a neve. Egyedi hangzású volt, kitalálni nem nagyon lehet. El is határoztam, hogy ha egyszer elkap engem a BKV-ellenőr bliccelésért, akkor majd jól bemondom. A BKV-ellenőr meg majd jól elhiszi, mert ilyen nevet – ahogy említettem – kitalálni nem nagyon lehet. Alsósként személyim még nem volt, diákigazolványom sem, úgyhogy egészen kidolgozott ötletnek tűnt a dolog. A csínyre egyébként sosem került sor, gyáva kukac voltam az ilyenhez, vettem inkább jegyet.

Értékelje úgy az olvasó a történetet, ahogy szeretné, de azt én készséggel elhiszem Friderikusznak, hogy kegyeletsértést elkövetni nem állt szándékában.

Hozzáteszem, hogy sem elsőre, sem másodikra nem értettem meg, hogyan lehet kegyeletsértés egy elhunyt személy nevével azonos néven nyilatkozni. Mert ha elhunyt, akkor nem nyilatkozik. Ha pedig nyilatkozik, akkor szükségképpen él, és akkor azért eléggé nyilvánvaló, hogy nem az elhunyt nyilatkozott, nem? 

Hát nem mindenkinek. Kegyeletsértéssel megvádolni Friderikuszt számomra túlment a jóérzés határain, és minden egyes cikket utáltam elolvasni, ami ezzel foglalkozott. 

Aztán harmadszorra már belátom, hogy igenis sértheti a hozzátartozók érzéseit, ha kiderül, hogy a nyilatkozatot valójában nem egy másik Csenterics Ágnes adta, és kiválasztásakor a szellemsajtós csupán csengésének kedvéért használta ezt a nevet. („Te csetlő-botló háttérmunkás, te! Most aztán vállalhatom a felelősséget helyetted!”)

Tovább viszont én nem fujkálnám ezt a kártyavárat. Inkább holnap reggel, ha megyek kifliért, adok a péknek 150 forint borravalót. Néha szoktam.

(Egyébként ha bárkit megsértettem volna, akkor azt a részt nem én írtam, hanem a sajtósom, aki faxon küldte át nekem a szöveget, aztán szkennelve küldte vissza neki a telefonon egyeztetett javítást a gyakornokom az én e-mail-címemről.)

A kríziskommunikáció alapszabálya, hogy nem viselkedünk szkarabeuszként, és nem görgetjük azt, amit nem muszáj. Mondd el inkább te, mondd el előre, mondd el az egészet, és kérj elnézést olyan gyorsan, ahogy csak lehet. 

Elnézést, hogy ezt meg kellett írnom!

Levezetésnek itt tudsz tájékozódni Csenterics Ágnes (1943-2020), a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett rendező munkásságáról.

Update (2021. 11. 09. 12:44): Nem sikerült még elengedni az ügyet. Itt érhető el a Media1.hu újabb cikke.