Erősíteni kell a PR-gondolkodást

A napokban kirobbant Ákos – Telekom botrányban az a szomorú, hogy elkerülhető lett volna. Ha lett volna PR-menedzsere az előadóművésznek, aki mediátorként kezelni tudja a helyzetet, és megfogalmazta volna a helyes üzeneteket, ha a telekommunikációs cég nem cselekszik elhamarkodottan, akkor a helyzet nem eszkalálódott volna.

Ez a cikk eredetileg a Kreatív Online felületén jelent meg.

Szemléletváltásra van szükség a multinacionális cégek szponzorációs tevékenységében, erősödnie kell a PR-gondolkodásnak. Sokkal átgondoltabban kell cselekedni, és nem belemenni olyan szerződésekbe, amelyek esetében kiderülhet, hogy a szponzor és a szponzorált értékrendje olyan mértékben különbözik, hogy az a szponzor számára egy ponton felvállalhatatlanná válhat.

Olyan sportolókat, előadóművészeket, zenészeket szabad szponzorálni, akik mögött ott áll egy professzionális PR-menedzsment.

Ha nem így teszünk, és szerződést kötünk egy művésszel, aki az elmúlt 40 évét azzal töltötte, hogy dalokat írt és adott elő, akkor vegyük tudomásul, hogy ő nem egy kommunikációs szakértő. Ő egy előadó.
Nem ért, nem is érhet ahhoz, hogy mindig és minden szempontból politikailag korrekt módon fogalmazza meg a mondanivalóját, és lehetséges, hogy úgy hangzik, mintha „A” dolgot állítana, miközben „B”dologra gondol.

Ilyen esetben szakmaiatlan dolog nagy hirtelen kihátrálni mögüle, ha mondott egy szerencsétlen mondatot.

Miért nem fér bele a szponzorpénzbe, hogy felkészítsük a partnerünket a kommunikációra? Hogy a szponzor PR-menedzsmentet biztosítson a szponzoráltnak? Úgy tűnik, hogy idáig már nem tart a stratégiai gondolkodás. Nem úri kegy a szponzoráció, de nem is egyszerű reklámszerződés.

A szponzoráció két fél stratégiai szövetsége, egymás mellett történő hosszú távú elköteleződése kölcsönösen elfogadott értékek mentén.

Ha tehát a szponzoráltról hirtelen kiderül, hogy összeférhetetlen, akkor a szponzor hibát követett el. Szponzori szerződéseket ugyanis nem egy szerencsétlen mondatért szoktak felbontani, hanem azért, mert a sportolóról kiderül, hogy doppingol, a rapsztárról, hogy kiskorúval létesített szexuális kapcsolatot, vagy a színészről, hogy rendszeresen csal az adóbevallásával.

Ezek olyan dolgok, amelyeket nem lehet előre látni, mert a szponzorált eltitkolja őket.

A szóban forgó véleményt azonban nem titkolta el senki, elhangzott már különböző fórumokon. Így feltételeznünk kell, hogy a szponzorációs szerződés megkötésekor a multinacionális cég képviselői gondosan elkészítették a szükséges tanulmányt, majd Ákos és a Telekom eszmerendszere kompatibilisnek találtatott.

Ha pedig kompatibilis a két eszmerendszer, akkor a szerencsétlen mondatokat tisztázni kell, a konfliktusokat pedig házon belül elsimítani.

Nem szerződést felbontani és elhatárolódni, hanem világosan, érthető módon megmagyarázni az üzenetet, majd azonos alapra helyezni az értékeket.

Mert abban biztos vagyok, hogy ha Ákos üzenetét úgy dekódoljuk, hogy egy gyereknek joga van ahhoz, hogy megkapja az egészséges fejlődéséhez szükséges szeretetet, figyelmet és törődést, akkor egyetértés lett volna a felek között.

Ismerni kell az élettörténetét, hogy tudjuk, Ákos ezt akarta mondani, amikor a nők szerepéről beszélt.

Ha tisztáztuk volna a valódi üzenetet, akkor most arról beszélnénk, hogy egy nőnek (vagy férfinak) hogyan biztosítsuk a jogot ahhoz, hogy amennyiben úgy szeretné, akkor ne arra kelljen koncentrálnia, hogy még több munkával még több pénzt hozzon haza, hanem törődhessen azzal, hogy a gyerekeinek megadja a figyelmet és a szeretetet. És akkor Ákos az élére állhatna ennek a mondanivalónak, a Telekom pedig követni tudná.
Csakhogy Ákos előadóművész, aki egy kommunikációs szakembertől eltérően nem azzal tölti a munka- és a szabadidejét, hogy a gondolatait mindig politikailag korrekt módon fogalmazza meg.

És a szponzor ebben nem is nyújtott neki segítséget.

Erősíteni kell tehát a művészek PR-menedzsmentjét, mert egy neves előadó nem csupán egy nagy eléréssel rendelkező reklámfelület, hanem rajongókkal rendelkező példakép is egyben. Fel kell készíteni arra, hogy ne próbáljon meg polihisztor lenni. Hogy ne mondjon mindig mindenről véleményt, csak mert a (rosszindulatú?) riporter az adott témakörre kérdezett rá. Meg kell tanítani arra is, hogy ne legyen hirtelen haragú (mint gengszter Zoli), és ne cselekedjen elhamarkodottan.

Ez a szponzor elemi érdeke.

Az előadóművészeknek pedig ezzel párhuzamosan ugyanúgy fel kell ismerniük, hogy segítségre van szükségük a kommunikációhoz, és fel kell fogadniuk egy tapasztalt PR-menedzsert. Foglalkozniuk kell azzal, hogy megismerjék a szponzoraik értékrendjét, és csak akkor szabad elfogadniuk a támogatást, ha azonosulni tudnak ezzel az értékrenddel – különben a saját márkájuk is sérülhet.

Kadarkai Endre interjúját Ákossal részletesen elemeztem előző bejegyzésemben.