Beköltöztünk új irodánkba
2010-06-01
Aki nem programozó, az programozva van
2010-06-18Ne játssz a névjegyeinkkel!
Blogoldalunkat terveink szerint időnként ellátjuk szakmai anyagokkal is, mindenki szűrje, hogy az ő szűre-e.
Sajnos első témánkként kénytelenek vagyunk egy banális, egyébként rendkívül idegesítő, bennünk a teljes elutasítást kiváltó magatartásra felhívni a figyelmet – a partner névjegykártyájának kezelésére.
Egy remek napsütéses napon rögtön két tárgyalás alatt is szembetalálkoztunk ezzel a problémával. Ha esetleg valaki még nem olvasott róluk, vagy nem találkozott ezekkel a szabályokkal protokolltanfolyamon, internetes oldalon akár a legprimitívebb üzleti gyorstalpalón, akkor íme egyszerűen és röviden összefoglalva:
A névjegykártya nem játék, a tárgyalóasztal pedig nem kézművesszakkör, így azzal az új tulajdonosa nem játszik, nem alkot, csak nézi!
Egyértelműbben: a névjegykártya a kártyát adó személy megtestesítője, azért van, hogy segítse a partnert az átadó nevének memorizálásában, helyettesítse és elérhetővé tegye tulajdonosát, ha az már nincs jelen.
Tessék megnézni, hogyan kell átadni és elfogadni egy névjegykártyát:
Kezdhetnénk itt most hosszas fejtegetést a névjegykártya évezredes kínai eredetétől a francia udvarokon át a magyar kisiparosig, de ennek könnyedén utánajárhatunk néhány keresőszó bepötyögésével. Folytassuk a lényegnél!
Miután tisztelettudóan átvettük, és megfelelően méltattuk a névjegykártyát, tárgyalás közben letesszük magunk elé, és esetleg néha rápillantunk, DE:
NEM használjuk mutatópálcának, körömpiszkának, fogvájónak,
NEM tekintjük origamilehetőségnek, NEM nézzük építőkockának,
NEM csattogtatjuk, pöcköljük, toszigáljuk, forgatjuk, állítjuk élére,
azaz
NEM csinálunk vele semmit.
Ha valaki nem becsüli a névjegykártyánkat, az nem lehet olyan üzletember, akivel érdemes szóba állni.
Ha mégis muszáj, használjuk a kreativitásunkat és vegyünk elegáns elégtételt.
Néhány ötlet:
Ellenkártyacsata – ellenhadonászás, repülő hajtogatása.
A saját, már átadott kártya lefogása (ejnye, ejnye enyhe fejoldalbiccentéssel kísérve).
A kártyánk visszavétele kimért, de barátságos (nem vagy még elég nagyfiú hozzá) mosollyal.
Végezetül szeretnénk megmutatni, hogy öntudatos női munkatársaink mire használják az udvariatlan partnerek névjegykártyáit.
4 Comments
Mondjuk szerintem nem kell túl komolyan venni, hogy a partner játszadozik a névjegykártyával. Én is szoktam beszélgetés közben forgatni, játszani vele. És az se zavar, ha az én kártyámmal játszanak, vagy elrakják egyből.
Másrészt érdekes volt, amit egy Magyarországon tevékenykedő kínai cég magyar munkatársa mesélt: ott ugyanis nagyon komoly előírásai vannak a névjegykártya cserének. Két kézzel, meghajolva adják át a névjegyet (mintha a világ legfontosabb dolga lenne), és két kézzel illik átvenni. Ezután nem lehet ám csak úgy elrakni, hanem hosszan, nagyon hosszan olvasgatni kell, mintha a világ legérdekesebb legfontosabb olvasmánya lenne. Történt, hogy amikor jött a cég megalakulni, a kinai vezír többször ledöbbent, mint Bástya elvtárs: engem itt szarba sem vesznek??? Merthogy a magyar partnerek egykézzel vették át a névjegyet, s azonnal el is rakták, egyrészt, mert a kínai karakterek nem igazán voltak informatívak, másrészt meg fogalmuk sem volt, hogy hogyan illik átvenni egy kínaitól a névjegykártyát. Aztán megtanulták, hogy nálunk ennek nem tulajdonítanak akkora jelentőséget.
Bizony, nem csak Kínában, de általánosságban a keleti kultúrákban illik jelentőséget tulajdonítani a névjegynek. Átvenni hasonlóan kell, mint átadni, és illik hangosan is méltatni, mondjuk óóóó felkiáltással. (Nem vicc.)
Mondjuk így: Japan Business Etiquett, Vital Cultural Manners: Meishi Kokan (Business Cards)
Egyébként a posztban említett tárgyalások kb. egy órát tartottak, mialatt a partner folyamatosan(!), tőlünk fél méterre pattogtatta a névjegykártyánkat. 🙂
Egyébként a business sikerült? Mert, van egy olyan érzésem, hogy azért viselt meg titeket a partner viselkedése, mert nem sikerült a dolog…
Sikerült, minden rendben van. Azóta partnerek lettünk, és szeretjük egymást. 🙂
Vannak egyébként hiperaktív emberek – én is az vagyok. 🙂 Csak pont a névjeggyel volt nagyon ciki….