Kapcsolat - PS:PRovocative PR ügynökség
Ne játssz a névjegyeinkkel!
2010-06-05
Piros és Kék a Volton
2010-07-05
Ne játssz a névjegyeinkkel!
2010-06-05
Piros és Kék a Volton
2010-07-05

Aki nem programozó, az programozva van

rushkoffbiosmElnéztem Douglas Rushkoff újmédia-szakértő előadására. Érdekes pasasnak ígérkezett, az ő nevéhez kötődik a „vírusmédia” fogalmának megalkotása.

Biztosan többen jártatok már úgy, hogy rákerestetek valamire a neten, és nem találtátok meg pontosan azt, ami nektek kellett. Ilyenkor az ember rákattint mindenre, ami egy kicsit is hozzátartozik a kereséshez, majd eljut arra a pontra, amikor már csak kattint és kattint, majd elege lesz. Ez az a pont, amikor a programok uralnak téged, és valljuk be: nem a logikus választás kerül előtérbe.

Rushkoff véleménye szerint nem azzal kellene foglalkoznunk, hogy a követhetetlen technológiai újdonságokkal próbálunk lépést tartani, hanem mérjük fel tudatosan saját igényeinket, és azokhoz találjuk meg az optimális megoldást.

Ha a digitális médiát úgy szeretnénk használni, hogy időnként „ne verjen szét minket az ideg”, Rushkoff szerint a következő 10 parancsolatot érdemes betartanunk.

  1. Idő – Az internet lényege az idővel való aszimmetria. Fontos, hogy képesek legyünk elszakadni az internettől, hiszen amit meg szeretnénk találni, azt egy óra múlva is megtalálhatjuk az interneten. (Bizony!)
  2. Hely vagy távolság – A technika hatására egyre több személyes helyzetet, élményt hagyunk ki. Gondoljunk csak azokra a baráti összejövetelekre, ahol valaki folyamatosan a telefonján lóg. Vajon ez a módszer kiegészíti vagy tönkreteszi az élményeket?
  3. Növekedés – A digitális média folyamatosan bővül. El kell fogadnod, hogy soha nem lehetsz tökéletesen update.
  4. Választás – „You are never completely right.” – Nem kell mindig választani a felkínált lehetőségek közül. Nem választani is választani.
  5. Összetettség – Nem kell minden esetben az internetre támaszkodni, mert az internet is egyszerűsít.
  6. Létezés – „Do not be anonymus” – Az internet egyik előnye (hátránya) az, hogy névtelenül cselekedhetsz. Azonban ennek az anonimitásnak a hozzátartozója a felelősség nélküli cselekedet, ami a fizikai világunkra is visszahat.
  7. Szocializáció –  A neten létrejövő közösségek, chatelések alkalmával nem szabad elfeledkeznünk a személyekről. A felhasználókat nem tartalomnak, hanem résztvevőnek kell tekintenünk. Képesnek kell lennünk eldönteni, mikor fontos a személyünk és mikor a mondanivalónk, és tudni kell e szerint felfedni magunkat.
  8. Igazság – „Tell the truth.” Az interneten való kommunikációinknak, nyilatkozatainknak igaznak kell lennie.
  9. Nyitottság –  „Share, do not steal!” – Az életünkben felháborodunk, ha halljuk, hogy valaki lop. Vajon miért nem éljük meg ezt hasonló érzésekkel, amikor internetezünk?
  10. „Program or be programmed.” – Gondolkodni és cselekedni a mi jogunk, ne hagyjuk, hogy a technológia uralja az életünket.

Rushkoff szerint fontos, hogy naponta, ha csak pár percre is, de képesek legyünk elszakadni technológiai függőségünktől. Azt gondolom, hogy ez nagyon fontos gondolat. Nem kell mindig egy egész nyaralást szerveznünk ahhoz, hogy ki tudjunk kapcsolni!

Ebben a videóban Rushkoff részletesebben is kifejti, mit ért a 10 parancsolat alatt. Programozzatok, vagy legyetek programozottak örökre! 🙂

1 Comment

  1. granit szerint:

    4. pont – „Nem választani is választani.” Helyesen: nem választani is választás.
    6. pont – Sajnos ebben téved, bárkit, bármikor megtalálnak, ha nagyon akarnak. Gurtni axiómája: nincs a neten anonímitás!
    11. pont – Gurtni kiegészítése: élvezd, hogy ma még ki lehet kapcsolni a számítógépet, a mobilt!
    Egyébként szívemből beszél a csávó

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Aki nem programozó, az programozva van
A weboldalon sütiket (cookie) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával elfogadja, hogy sütiket használjunk.